A BMW nem enged Trumpnak
Mexikóban épülhet meg az új gyár, pont.
Eddig vitatta vagy relativizálta a hírszerzés jelentésének megállapításait, most viszont leendő kabinetfőnöke szerint elfogadni látszik a tényt: Putyin állt a Hillary Clintont ért hackertámadások mögött
Nem az a lényeg, hogy mit mondott Trump a nőkről.
Trump meghallgatta a hírszerzést vezetőit, és már nem tiltakozik az állítások ellen.
Donald Trump szerint nem igaz, amit az NSA állít.
Az immár hitelesített amerikai elnök szerint boszorkányüldözés folyik ellene.
A leendő elnök is amerikai pénzből építené a falat a határra, majd amikor szembesítették azzal, hogy az ellenkezőjét ígérte, nekiesett a médiának.
Trump a kitlitott szenátor jelölésével nyugtathatja meg azokat, akik amiatt aggódnak, hogy túl elnéző Moszkvával.
A chicagói elkövetők – két fiú és két lány – már rendőrkézen vannak. Mivel a kínzók feketék, áldozatuk pedig fehér, nem kizárt, hogy gyűlölet-bűncselekmény miatt emelnek vádat ellenük. A mentális problémákkal küszködő fiatalember túlélte a félórás kínzást, de sokkos állapotba került.
Kettős politikát kell alkalmazni Moszkvával szemben: a párbeszéd mellett szükség van az elrettentésre is - állítja a lett külügyminiszter a HVG e heti számának adott interjújában. Edgars Rinkevics nem tart attól, hogy a harmadik világháború a Baltikumban törjön ki, de nem lepődne meg, ha "kis zöld emberkék" jelennének meg ebben a térségben is, hogy zavart keltsenek, mint a Krímben.
Kifordulhat négy sarkából a világ idén, pláne, ha Amerika közömbössé válik. Pontokba szedtük, miért kezdhetünk aggódni.
A Clinton és a Bush család is elmegy, egyedül Jimmy Carter korábbi elnök utasította vissza, hogy részt vegyen az új elnök beiktatásán.
A Fordot már sikerült befenyíteni Donald Trumpnak, kérdés, hogy a többi nagyvállalat mikor rendel el visszavonulót a külföldi gyártósorokról és telepíti vissza a termelést Amerikába.
Bátran beszólt Észak-Koreának, de akkor cselekedni is kellene.
Az alternatíva hiánya tartja hatalomban az Orbán-kormányt, a miniszterelnök lefutottnak tartja a jövő évi választást is, így már távolabbra tekint – mondta a hvg.hu-nak Krekó Péter politikai elemző.
Kína bezzeg nem segít. Kedves! – csiripelte a megválasztott elnök.
A búcsúzó 2016-os év olyan komoly sokkokat hozott a világpolitikában, hogy az esélylatolgatásokkal csínján bánnak a beköszöntő 2017-es esztendővel kapcsolatban. Egyvalami biztos: bőven lesz olyan esemény, ami segítheti a felelőtlen populizmus terjedését.
Putyin szerint igenis varázslatossá tehető a szilveszter. Trump szokás szerint a Twitteren üzent, az ellenségeinek is.
Trump újra írt a Twitteren, és ezúttal Putyinnak üzenet. A megválasztott amerikai elnök nagyon okosnak nevezte az orosz elnököt.